Az elmúlt évtizedben az emberi szaporodással foglalkozó orvostudomány, az asszisztált reprodukciós medicina robbanásszerű fejlődésének lehettünk tanúi. Mindehhez azonban arra volt szükség, hogy az elmúlt évszázad alapkutatásainak eredményeit és klinikai tapasztalatait összegezzék, tanulságait leszűrjék és azokat humán vonatkozásban eredményesen alkalmazzák.

Emlős sejtek művi körülmények között történő megtermékenyítésére 1880-ban Schenk tett kísérletet, de megfelelő eszközök és tenyésztést elősegítő oldatok hiányában a kísérletsorozat eleve sikertelenségre volt kárhoztatva. Alig 11 évvel később, 1891-ben Walter Heape megtermékenyült petesejteket mosott ki nyúlpetevezetőből és eredményesen, terhességet előidézve ültetett be egy másik nyúl méhébe, a „béranyába”.

Az állatkísérletek során Pincus és munkatársai 1930-ban próbálkoztak először mesterséges körülmények között, a testüregen kívül nyúlpetesejteket megtermékenyíteni, majd a méhbe visszaültetni. Sajnos, több év kemény munkájával sem sikerült terhességet létrehozni. Ekkor petesejteket és spermiumokat kevertek össze és juttattak vissza a petevezetőbe – sikerrel. Munkájuk során felismerték, hogy az a sejt, ami művi körülmények között, a testen kívül nem indul osztódásnak, a petevezetőbe juttatva megtermékenyül.

Lázasan dolgoztak a kutatócsoportok Angliában, az USA-ban és Franciaországban, hogy a petesejtek érésének minden állomását megismerjék és jó hatásfokú, magas osztódási rátával bíró megtermékenyítést hozzanak létre, egyre tökéletesebb tenyésztőoldatokat állítsanak elő, jól működő, kontrollálható sejttenyésztő bokszokat fejlesszenek ki. Mindezen munkák eredményeképp Chang 1959-ben sikeres terhességet hozott létre nyulakon in vitro fertilizáció segítségével.

Három megoldandó probléma

Három fontos tényező volt, amit a sikeres emberi alkalmazáshoz meg kellett oldani: mindenekelőtt olyan tenyésztőoldatok kifejlesztése, amelyek egyaránt alkalmasak a spermiumok és a petesejtek életben tartására. Ezzel párhuzamosan ki kellett dolgozni a megtermékenyítésre legmegfelelőbb hímivarsejtek szelektálásának technikáját. A harmadik feladat volt a legfontosabb, de talán a legnehezebben megoldható: érett, közvetlenül a spontán kilökődés előtt álló petesejtek kinyerése a szervezetből – a lehető legkisebb megterhelés mellett. Kezdetben nyitott hasi műtét segítségével pungálták meg a tüszőt (stimuláció hiányában csupán egy petesejtet lehetett kezdetben leszívni!), majd az 1960-as évek végétől, a laparoszkópia (hastükrözés) elterjedésével ennek segítségével nyerték a petesejtet. A beavatkozáshoz a betegeket el kellett altatni.

Angliában az 1950-es évek elején még egyetemi hallgatóként kezdett el szaporodásbiológiával foglalkozni Robert Edwards. Kezdetben az egérembriók kromoszómaeltéréseit analizálta, később az emberi petesejt érését tanulmányozta, ahonnét egyenes út vezetett a testüregen kívüli megtermékenyítés munkaprogramjához. A laparoszkópiában jártas nőgyógyász munkatársával, Patrick Steptoe-val megoldotta az időzített petesejtnyerést és munkájukat 1978-ban siker koronázta: spontán ciklusból származó petesejt in vitro fertilizációja és visszaültetése után megszületett Louise Brown, a világ első lombikbébije. Edwards professzor mind a mai napig töretlen aktivitással dolgozik, barátja és munkatársa, Patrick Steptoe azonban nem érhette meg munkájuk kiteljesedését: 1988. március 21-én meghalt.

Az elmúlt 20 évben közel egymillió szülés történt lombikbébi-beavatkozások eredményeként. Ha a hazánkban működő valamennyi meddőségi centrum, illetve munkacsoport munkáját figyelembe vesszük, minden 20. újszülött valamely meddőség elleni kezelés sikereként fogant és jött a világra.

A közel száz sikertelen stimulált ciklus után spontán ciklusból származó petesejt megtermékenyítését és transzferét követően fogant Louise Brown megszületése után beköszöntött a forradalom a reproduktív medicinában. Gőzerővel folytak a beavatkozások Ausztráliában, míg 1980 júniusában öt sikertelen év után megszületett az első lombikbébi Melbourne-ben, és alig egy évet kellett várni, hogy az Egyesült Államokban 1981-ben megszülessen az első újszülött a Jones házaspár munkásságának eredményeképp Norfolkban. Az amerikai team azonban eltért az angol és ausztrál munkacsoportok tematikájától: vizeletből előállított hormon, úgynevezett gonadotropinhormon segítségével, stimulált ciklusból nyert petesejtekkel végezték el az in vitro fertilizációs beavatkozásokat. A petefészek-stimulációs eljárások bevezetését az tette lehetővé, hogy Bruno Lunenfeld munkatársaival (többek között a magyar származású, Svédországban élő Diczfalusy Egonnal) az 1950-es évek végén megoldották a gonadotropinok menopauzális vizeletből történő kivonását és tisztítását. Ennek következtében allergiás reakciótól mentes, hatásos, több ciklusban is alkalmazható készítményhez jutottak.

Mindez nem volt véletlen: a kezdeti sikertelenségek után hamar rájöttek a szakemberek, hogy több jobb minőségű embrió visszahelyezése után drámaian javul a terhességi ráta. Közel három évtizeden keresztül, az 1990-es évek közepéig ezekkel a vizeletből kivont preparátumokkal történtek a stimulációs kezelések. Ekkorra azonban komoly gondot jelentett az injekciós készítmények előállításához szükséges vizelet összegyűjtése: közel 20 millió(!) liter vizeletet kellett volna egy évben összegyűjteni, hogy a gyógyszergyárak a jogos igényeket kielégítsék. A géntechnológia sietett ekkor a kutatók segítségére: a mai, modern gyógyszereket, a rekombináns készítményeket a kínai aranyhörcsög klónozott petefészeksejtjei segítségével állít- ják elő.

A krioprezerváció (mélyfagyasztás) kezdetei

A több és jobb minőségű embriók létrejötte a petefészek gyógyszeres kezelése után nemcsak a terhességi rátát javította, hanem komoly szakmai és etikai gondot is jelentett: mi legyen a létszámfeletti, visszaültetést követően megmaradt embriókkal?

A krioprezerváció gyökerei az 1940-es évekre nyúlnak vissza: ekkor sikerült Audrey Smithnek és kollégáinak megoldani spermiumok mélyfagyasztását és tárolását, amit kezdetben az állatgyó- gyászatban alkalmaztak sikeresen. Sokkal nehezebb feladatnak bizonyult azonban a megtermékenyített petesejtek fagyasztása és folyékony nitrogénben, –196 fokon történő tárolása. Sok-sok egér- és nyúlkísérlet kellett a megfelelő, tárolást elősegítő (krioprotektáns) anyagok kifejlesztéséhez, a kézi fagyasztástól a számítógép-vezérelt mélyfagyasztó készülékek megalkotásáig, a tárolóedények létrehozásáig. A munkát először 1983-ban koronázta siker: a Lancet hasábjain ekkor közölték az első terhességet 8 sejtes stádiumú embrió fagyasztását és kiolvasztását követően, de az első sikeres szülésig még egy évet várni kellett: a rotterdami munkacsoportnak, Zielmaker és munkatársainak sikerült 1984-ben a bravúr. A krioprezerváció napjainkban rutineljárássá vált, a magyar asszisztált reprodukciós törvény minden IVF-fel foglalkozó munkacsoportot kötelez a jó minőségű, létszámfeletti embriók mélyfagyasztására és tárolására.

A mikromanipuláció gyökerei

Az in vitro fertilizáció elterjedésével megoldódtak a gyermektelenségi gondjai azon pároknak, akiknél a petevezetők korábbi megbetegedései, vagy azok hiánya okozta a meddőséget, illetve enyhe fokú andrológiai eltérés állt az infertilitás hátterében. Hihetetlen alacsony volt viszont a leszívott petesejtek megtermékenyülési rátája IVF során a súlyos fokú andrológiai eltérések, bizonyos típusú immunológiai eredetű meddőségek esetén. Mivel ezekben az esetekben a spermiumok üveghártyán (zona pellucida) történő áthatolása marad el, kezdetben a hártya vékony tűvel való felszakításával (zona disszekció) próbálkoztak, majd kifejlesztették a spermiumok üveghártya alá bejuttatásának technikáját (szubzonális inszemináció): mikromanipulátor segítségével 5–6 jól mozgó hímivarsejtet juttattak a szubzonális térbe. A megtermékenyülési és terhességi ráta azonban még mindig szegényes volt, míg 1992-ben Palermo és munkatársai nem jutottak arra a döntő elhatározásra, hogy közvetlenül a petesejtbe, annak citoplazmájába juttassanak egyetlen spermiumot mikromanipulátor segítségével (intracitoplazmatikus spermiuminjiciálás – ICSI). Az eredmény meggyőző volt, a terhességi ráta elérte, sok esetben meghaladta a hagyományos in vitro fertilizáció eredményeit.

A mélyfagyasztás napjainkban rutineljárássá vált, a magyar asszisztált reprodukciós törvény minden IVF-fel foglalkozó munkacsoportot kötelez a jó minőségű, létszámfeletti embriók mélyfagyasztására és tárolására.

Gyermektelenség

Olyan probléma ez, amelyet nagyon nehéz megértenie annak, aki nem szenved miatta. A legtöbb ember a gyermekáldást természetesnek tekinti, számukra inkább a nemkívánt terhesség megelőzése, mint a gyermektelenség okoz problémát. Azok, akiknek gyermek utáni vágya nem teljesülhet, úgy érzik, kudarcot vallottak, nem képesek megfelelni az egymással szembeni elvárásoknak. Ez fokozódó feszültséget okoz, amelyt nem könnyű leküzdeni, egyszerűen azért, mert erről a problémáról nem lehet úgy beszélni, mint bármely más "normális" betegségről. A bűnösség betegesen kialakított érzése miatt a problémát gyakran megpróbálják eltikolni. Ennek a jellemző magatartásnak az lesz a következménye, hogy a gyermek utáni vágy elviselhetetlenné válik, és a nemi aktus fokozottan a megtermékenyítésre alkalmas napokra korlátozódik. Ennek eredményeképp a szexualitás elveszti spontán jellegét, és kialakul az az érzés, hogy ezt kötelességből kell tenni. Ez további erőpróbát jelent a partnereknek, akik rádöbbennek, hogy problémájukat már nem képesek segítség nélkül megoldani. Általában ez az az időpont, amikor orvoshoz fordulnak.

Ez önmagában is jótékony hatású lehet, mert úgy érzik, hogy problémájukkal továbbra már nincsenek magukra hagyatva. Ezzel magyarázható, hogy számos nő lesz terhes már a kezelést megelőzően is. Ha azonban az első megbeszélés során kiderül, hogy a partnereknek nincs, vagy csak nagyon kevés esélyük van a gyermekáldásra természetes módon, úgy a mesterséges megtermékenyítés módszereit kell fontolóra venni. Ugyancsak ez kerül szóba, amikor hosszabb hagyományos kezelést követően sem jön létre terhesség.

A módszerrel kapcsolatban szükség van némi felvilágosításra, ugyanis a mesterséges megtermékenyítésről alkotott elképzelések meglehetősen hiányosak, torzak. Sokan ezen módszereket a génsebészettel hozzák összefüggésbe, vagy veszélyesnek, megerőltetőnek, eredményeiben kétesnek tartják. Rendkívül fontos, hogy a páciensek már a kezelés megkezdése előtt mindenre kiterjedő felvilágosítást kapjanak és kialakuljon az orvos és a kezelőszemélyzet iránti bizalom. (Ez a célja ezen ismeretterjesztő füzetnek is.)

Dr. Kőrösi Tamás szülész-nőgyógyász főorvos cikke ebben a témában:

A GYERMEKTELENSÉGRŐL

A meddőség – amely napjainkban a fogamzóképes lakosság kb. 10–15%-át érinti – szerte a világon ugyanolyan komoly problémát jelent, mint az ismert régebbi kultúrákban. Utalásokat találunk erre az Ó- és Újtestamentumban, ahol Sára, Rebeka és Ráhel története tisztán tükrözi az abban a korban élt nők fájdalmát és agóniáját a gyermektelenség miatt.

Úgy tűnik, hogy az elmúlt évszázadok folyamán a gyermektelenség gyakorisága egyértelműen növekvő tendenciát mutat: míg az 1600-as évek második felében 2%-ra volt tehető a meddő házasságok aránya, addig az 1970-es évekre ez kb. 12%-ra emelkedett. Igazán pontos adatok nem állnak rendelkezésünkre, mivel a statisztikai jelentések nem tesznek különbséget szándékosan és akaratlanul gyermektelen párok között, de bizonyos retrospektív tanulmányokból arra lehet következtetni, hogy akár kedvezőtlenebb helyzetben is lehetünk: különösen a férfi eredetű meddőségek száma emelkedett drámaian. Reményt mindenképp az ad, hogy az orvostudomány és a szaporodásbiológia az utóbbi évtizedekben olyan rohamos fejlődésen ment keresztül, amely számos, korábban nem kezelhető meddőségnek kikiáltott esetben megadja a lehetőséget a meddő párok számára, hogy utódjuk születhessen.

Mikor beszélünk meddőségről?

Mindenekelőtt meg kell határoznunk, mit is nevezünk meddőségnek. Gyermektelenségről akkor beszélünk, ha egyévi rendszeres, védekezés nélküli házasélet nem eredményez terhességet. A rendszeres, fogamzásgátlástól mentes nemi élet esetén a teherbeesés valószínűsége egy menstruációs ciklus alatt kb. 25–30%, így egy év alatt a párok mintegy 85%-a juthat a gyermekáldás öröméhez. Természetesen ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy mindenkinek egy évet kell várnia, hogy szakemberhez fordulhasson: mivel a fogamzóképesség az évek múltával csökken, így pl. 35 év felett akár fél év múlva is fel lehet keresni a területileg illetékes meddőségi szakrendelést, illetve az ezzel foglalkozó szakembereket. Megjegyezzük, hogy a fogalmak meghatározása során különbséget kell tennünk sterilitás (= meddőség) és infertilitás (= kihordási képtelenség) között, bár a betegtájékoztatókban – és sokszor az irodalomban is – ez a két fogalom gyakran összemosódik. A fogamzás elmaradásának számos oka lehet. Nagy általánosságban azt mondhatjuk, hogy az esetek 30–40%-ának hátterében a női tényezők és körülbelül ugyanilyen arányban a férfi tényezők állnak. A férfi és nő részéről közösen felmerülő problémák az esetek 20–25%-át teszik ki, míg 10–15%-ban nem találunk kimutatható okot a meddőség hátterében. Mindezen felsoroltak egyértelműen jelzik, hogy a gyermektelenség okának megállapítására irányuló vizsgálatainkat lehetőség szerint egy időben kell a partnereknél elkezdeni. Számos esetben a meddőség nem mint önálló megbetegedés lép fel, hanem mint számos testi és/vagy lelki kórfolyamat vezető tünete. Természetesen a pár mindkét tagja részéről számos feltételnek kell teljesülni a fogamzás létrejöttéhez. A nők részéről szükséges az érett petesejtet produkáló hormonális miliő, amelynek következtében a „célszerv”, a méhnyálkahártya alkalmassá válik arra, hogy benne a megtermékenyített petesejt rövid vándorlás után beágyazódhasson. Szükséges, hogy az ivarcsatorna (hüvely, méhüreg, petevezeték) átjárható legyen, továbbá az, hogy fertőzés ne zavarja a megtermékenyülés folyamatát. A férfi részéről a fogamzás feltétele a kellő számú és mozgású, életképes hímivarsejt termelése, az átjárható és fertőzésmentes ivarcsatorna (here- és mellékhere-csatornák, ondóvezeték és húgycső), valamint a közösülési képesség. Ha mindezen működések közül bármelyik zavart szenved, a fogamzás elmaradásával kell számolnunk. A meddőség kivizsgálása és kezelése mindezen felsorolt feltételek biztosítását célozza.

Dr. Kőrösi Tamás szülész-nőgyógyász főorvos (Kaáli Intézet, Győr)

 

Utazás a lombikbébi körül

Dr. Kőrösi Tamás szülész-nőgyógyász főorvos cikke ebben a témában:

A lombikbébi-beavatkozás (In Vitro Fertilizáció - Embrió Transzfert IVF-ET) manapság a leggyakrabban alkalmazott asszisztált reprodukciós eljárás. Az elmúlt két évtizedben 100 ezer felettire tehető a segítségével megszületett újszülöttek száma szerte a világon.

Hazánkban a társadalombiztosítás öt alkalommal finanszírozza a nem kevés pénzbe kerülő beavatkozást.

Élettani körülmények között a petesejt az ovulációkor (petekilökődés) kiszabadul a petefészekből, majd a petevezetőben (tuba) egyesül a hímivarsejtekkel és ötnapos vándorlás után éri el a méh üregét. Sajnos, számos ok következtében - organikus vagy funkcionális petevezető-megbetegedés, endometriózis, sikertelen inszeminációk után, ismeretlen eredetű meddőségben - a petesejt nem tud a tubába bekerülni, így elmarad az előbb említett fertilizáció folyamata.

Az in vitro fertilizáció során a petevezető „munkáját” a laboratórium helyettesíti. Itt történik a petesejtek megtermékenyítése a speciális módon előkészített hímivarsejtekkel, a préembriók tenyésztése, majd a méhszájon keresztül a méh üregébe juttatása.

Az IVF-ET-t szerte a világon ambulanter végzik, kórházi felvételt nem igényel. Főbb lépéseit a következőkben lehet összefoglalni:

•  a petefészkek gyógyszeres kezelése, a kontrollált ováriumstimuláció; 
•  a stimuláció monitorizálása;
•  az érett petesejtek hüvelyen keresztül történő, ultrahangvezérelt leszívása;
•  a megtermékenyítés és tenyésztés folyamata;
• az embriók visszajuttatása a méh üregébe;  
• a korterhesség megállapítása.

A petefészkek gyógyszeres kezelése

Az elmúlt húsz évben számos sémát dolgoztak ki arra, hogy a ciklus során több (általában 6-12) azonos érettségű, jó minőségű petesejtet (oocyta) termeltessenek meg a petefészkekkel. A stimuláció leggyakrabban alkalmazott formája, hogy előbb megállítjuk a petefészkek működését (down reguláció), majd injekciós formában alkalmazott hormonokkal újraindítjuk a tüszőtermelést. Ezzel a kezeléssel megakadályozhatjuk a petesejtek korai kilökődését az ováriumból és a kedvezőtlen, az embriók élettartamát (következményesen a terhességi rátát) negatívan befolyásoló idő előtti hormonhatások létrejöttét.

A stimuláció ellenőrzése

A stimulációra alkalmazott gonadotropinok - amelyek lehetnek vizeleteredetűek, vagy géntechnológiával létrehozott ún. rekonmináns hormonok - többszörös tüszőérést indítanak el. A naponta alkalmazott készítmények hatását részint hormonszintek meghatározásával, részint kismedencei hüvelyi ultrahangvizsgálat segítségével ellenőrizni kell. Meghatározzuk a tüszőnövekedés dinamizmusát, a hormontermelés egy tüszőre kalkulált értékét. Amikor a tüszők kellő nagyságot elértek, nagy dózisú, ún. human choriális gondotropin segítségével érjük el a follikulusokban lévő petesejtek végső érését.

Az embriótenyésztés

A lombikbébi „hőskorában” (a ’70-es évek vége felé) nyitott hasi műtét segítségével, később hastükrözés (laparoszkópia) során távolították el az érett oocytákat. Ma a korszerű, ambulanter, vénás altatás mellett elvégezhető, ultrahangvezérelt, hüvelyen keresztül történő punkció segítségével szívjuk le a tüszők tartalmát és sztereomikroszkóp alatt keressük meg a petesejteket. Maga a beavatkozás kb. 15-20 percet vesz igénybe, a páciens három-négy óra múlva már elhagyhatja az intézetet. A spermiumokat gondos előkészítésnek vetjük alá, amely során az ondóból kinyerjük a megtermékenyítésre legalkalmasabb hímivarsejteket, majd a petesejtet megfelelő számú - általában 150.000 - spermiummal hozzuk össze egy tápoldatot tartalmazó edényben. (Valószínű innét ered a „lombikbébi” elnevezés.) Ezt követően a tenyésztőbokszba helyezzük őket, és 19-24 óra múlva ellenőrizzük a megtermékenyülést, további 1 nappal később a préembriók (zigóta) szaporodását.

Az embriók vissza- juttatása a méh üregébe

A harmadik (egyre több alkalommal a leszívástól számított ötödik) napon elvégezzük az embriótranszfert: vékony, teflonbevonatú, egyszerhasználatos katétert vezetünk a méh üregébe, amely a kívánt számú embriót tartalmazza. Maximum három megtermékenyült petesejtet juttatunk vissza, majd egyórás ágynyugalom után a pár elhagyhatja az intézetet. A létszámfeletti, jó minőségű emb- riókat természetesen mélyhűtőben tároljuk. Két héttel később a vizeletből (szükség esetén vérből) terhességi tesztet végzünk, amelynek pozitivitása esetén kb. 10 nappal később ultrahangvizsgálat is történik. Ha a vizsgálat egyértelműen megerősíti a terhesség létét, rövid ideig tartó kezelés után a terhesgondozóba irányítjuk a párt.

Előnyök és hátrányok

Mit mondhatunk, mik az IVF-ET előnyei? Mindenekelőtt az, hogy egyértelműen igazolni lehet a megtermékenyülést és csak a szabályos, jó minőségű embriók kerülhetnek transzfer során a méh üregébe. További előnyének könyvelhetjük el, hogy számos, ma még ismeretlen eredetűnek tartott meddőség esetében is igen magas terhességi rátát lehet a kezelés során elérni. Természetesen ha vannak előnyök, akkor létezniük kell hátrányoknak is. Első helyen kell megemlíteni, hogy a beavatkozás igen drága műszereket igényel, amely miatt csupán centrumokban oldható meg eredményesen a párok kezelése: néha nagyobb távolságra kell utazni a cél eléréséhez. A több embrió visszahelyezése miatt növekszik a többes terhességek rizikója, amelyek a koraszülés-gyakoriság miatt szoros intézeti megfigyelést igényelnek a terhesség közepétől kezdve. Utoljára, de nem utolsósorban említjük azt, hogy - a társadalombiztosítási támogatás ellenére - a stimulációra alkalmazott, jó minőségű gyógyszerek meglehetősen komoly anyagi terhet rónak a meddő párokra.

Dr. Kőrösi Tamás szülész-nőgyógyász főorvos (Kaáli Intézet, Győr)

 

Néhány tanács

Mi hét évig vártunk arra, hogy végre gyermekünk lehessen, a 2. beültetésünk sikeres lett. Túl vagyunk sok mindenen, többek közt vetélésen, méhen kívüli terhességen, endometriosison. Sok tapasztalatot szereztünk, ami talán segíthet másoknak is. Hangsúlyozom, ezek saját tapasztalatok, az orvos mondhat teljesen mást, természetesen azt kell betartani.

A felkészülés: erre az egészre testileg és lelkileg egyaránt fel kell készülni, jó, ha már 1-2 hónappal a beültetés előtt. A sokat hangoztatott egészséges életmód itt különösen fontos. A dohányzást és az alkoholt nem is említem, hisz ez egyértelmű, hogy most tartózkodni kell ezektől mindenképp.
Vegyük talán sorra: Kerülni kell a fertőzéseket, a forró fürdőt (mindkét félnek), szűk alsóneműt(leendő apának). Fontos a jó és elegendő alvás (éjfél előtti), a testi-lelki pihenés. Jó, ha van lehetőség valamilyen könnyű sportra, legalább sétára naponta, vagy akár jógázásra. Fontosnak tartom még a Folsav szedését - mint kiderült, ez az apróság segít abban, hogy megelőzzük, gyermekünk ne legyen se nyitott gerincű, se nyúlszájú és még több egyébben. Már a beültetés előtt 1-2 hónappal ajánlott elkezdeni a szedését.
Nagyon szeretem a munkámat (ami nem épp stresszmentes), régebben mindig nagyon nehezen tudtam otthagyni, most viszont ahogy megkaptam az első injekciót, itthon maradtam, ezen már nem múlhat alapon. Itthon persze részben nehezebb, hisz az agyunk kevésbé van lekötve, és jobban görcsösek lehetünk, aggódhatunk, hogy mi lesz. Úgy kell egy kicsit itthon lenni, mintha nyaralnánk, csak nem mentünk le pl. a tengerre. Elintézhetünk minden olyan tennivalót, amire eddig nem volt időnk, kicsit közben lehet kényeztetni is magunkat. Lesz idő a Kedvessel sokat törődni, őt is kényeztetni, sok közös programot csinálni, legyen az akár csak kártyázás, régi társasjátékok kerülhetnek elő, vagy akár mozilátogatás, bármi. Ez mindkét félre igen jó hatással lesz (megjegyzem, ha most nem sikerül, akkor legalább volt egy nagyon szép hetük). Ami végig a legfontosabb: a stresszmentesség , amit nem tudok eléggé hangsúlyozni. Lelkileg van még valami, amin talán túl kell esni: nem szabad görcsösen akarni az egészet, kell egy kis beletörődés-elfogadás is. Tudom jól, hogy az egészben talán ez a legnehezebb, de mégis... ha körülnézünk, látjuk, hogy az a természetes, hogy az embernek van gyermeke, miért ne lehetne nekünk is? Ha nem most, akkor legközelebb, de lesz!! Bíznunk kell. Nem szabad, hogy a gyerekvárás töltse ki az életet. Nagyon fontos, hogy amennyire csak tudunk, egészségesek legyünk testben és lélekben.

A Beültetés. Az inekciók kevésbé fájnak, ha álló helyzetben vagy, ahova kapod, azt a lábad ellazítod, és beszúráskor egy nagyot sóhajtasz. Utána jó belemasszírozni, majd (ha sok injekciót kapsz) borogatni.
Beültetés előtti punkciókor altatnak - hogy ezt könnyebben át lehessen vészelni, előtte néhány nappal kicsit több folyadékot kell inni, és betartani, hogy mikor nem szabad már enni, inni, ez főleg a hányinger miatt fontos. Kerülni kell aznap az olyan italokat, ami hányingert kelthet: pl. narancslé. Maga a beültetés nem fájdalmas, ott utána úgyis 1 órát fektetnek mindenkit, mi utána aznap hazautaztunk (kb 100km). (autóval, jó, nem döcögős úton.)

A Beültetés után fontos, hogy az eddigi pihenés folytatódjon. Több órát feküdtem naponta, de megszakításokkal, általában az oldalamon. Esténként elmentünk sétálni, folytattuk az előtte kialakított napirendet. Nem viselkedtem betegként, de nem mentem vissza dolgozni, mert most még fontosabb a stresszmentes életmód, mint eddig. (Többen visszamentek dolgozni, és vannak köztük is sikeresek.) Sok folyadékot ittam (kerülni kell a sok koffeint tartalmazó italokat, kávé, erős tea, stb), egészségesen próbáltam táplálkozni. Lelkileg is ugyanúgy pihentem, mint eddig, sokat olvastam, a Kedvesemmel programokat csináltunk, amikor csak lehetett. Az orvos szerint az alacsony sugárzású monitor előtt is csak napi max 3 órát szabad ülni (ezt ki lehet védeni LCD monitorral). Folsavat szedtem (ezt is felírják a Kaáliban) egészen a 12. hétig naponta, közben pedig terhesvitamint, már a rákészülés időszakától, akkor még csak 2-3 naponta, beültetés után pedig minden nap.

Mindent meg lehet és meg is kell beszélni az orvossal. Bármi kétely felmerül közben, tanácsos leírni akkor mindjárt egy papírra, mert különben úgyis hamar elfelejtődik. Szépen összegyűlnek a kérdések a következő konzultációig, ott pedig nem szégyen előkapni azt a kis jegyzetet és mindent megkérdezni, a legapróbbat is, így az orvos hamar válaszolhat (ezzel kicsit az ő munkáját is gyorsítod, hisz sokan várnak kinn), nem lesz utána olyan érzés, hogy valami el lett felejtve - már ez is megnyugtató. Mivel a konzultáció előtt gyakran várni kell, nem baj, célszerű olvasnivalót is vinni, minden kérdést újragondolni, hogy ne maradjon ki semmi. Előre is meg lehet kérdezni bármit, pl. mit kell csinálni vérzés esetén, stb. hisz ez ritkán fordul elő pont munkaidőben, mikor el tudod érni az orvosod.

Kiegészítésként: az IPM 2003. májusi számában van egy kapcsolódo cikk Szendi Gábor: PSZICHÉS MEDDŐSÉG címmel, aminek a részleteit ITT elolvashatod, bővebben pedig az újságban.

Tiszta szívemből kívánom mindenkinek, hogy egészséges gyermekei szülessenek mihamarabb!